~Mikor azt hiszed, hogy rosszabb már nem lehet, jön egy újabb nehézség.
milyen igaz...
Július. 30.-án úton voltam mamámhoz a kórházba, hogy vigyek neki törlőkendőt és láthassam 2 nap kihagyás után. Buszon ülve, zenét hallgatva "vidáman" mentem befele. Ekkor jött egy hívás. Anyum volt az. Gondolkoztam vajon mit akarhat. Felvettem a telefont, és sírós hangot hallottam. Anya mondta, hogy nem kell bemennem a kórházba, mert most jött a távirat, hogy mamám júl. 29.-én meghalt. Az érzés amit akkor éreztem elviselhetetlen volt. Azon voltam, hogy kiütöm a busz ablakát abban a pillanatban. Beértem a városba, ekkor jött elém barátom. Akkor szó nélkül a vállára borultam és elkezdtem zokogni. Kérdezte tőlem, hogy mi a baj. De csak annyit mondtam: "Már nem kell menni sehova." Tudta mi a helyzet, úgyhogy nem kért magyarázatot, mivel tudta h akkor nem is tudtam volna mondani semmit. Csupán 3 órán keresztül zokogtam a vállán.
Azóta nagyjából feldolgozva a történteket kicsit jobb állapotban vagyok. Bár mikor belegondolok, hogy mennyi embert veszítettem el az elmúlt 5 évben, elkap a sírás. Épp ma találtam meg a régi emlékkönyvemet, amiben volt egy rajz és egy szöveg amit nagybátyám írt, aki 2 éve halt meg, szó szerint a kezeim között, megint csak elkapott a sírhatnék.
Ezen a nyáron szinte csak veszekedésben és szomorú történtekben volt részem. Talán 1,5 hét összesen ami vidám volt. De mindig volt valami ami miatt szar lett a kedvem.
Remélem, hogy a maradék, alig egy hónap ennél jobb lesz. Ki kellene mozdulnom valamerre, mert itthon csak még rosszabb lesz a lelki állapotom.
