2014. február 25., kedd

Bonjour.

Sziasztok.
Rég írtam megint. Hát mostanában nem túl sok dolog történt csak tanulás és tanulás és irodalom dolgozat és történelem dolgozat ezerrel. Szuper. Készülnek a tételek. Közeleg az idő. Érzem, hogy az idő közeleg, de nem félek tőle, inkább csak szeretnék már túlenni rajta.
3 laza hónap után kész lett a holter vizsgálat eredményem.(24 órás EKG) Ma mentem az eredményért.. látogatási tilalom van a kórházban az influenza miatt, úgyhogy mindenképp a sürgősségi felől kellett bemennem. Sok beteg, mankóval, kötéssel és egyéb más gyógyászati eszközökkel nem szép látvány. Bemegyek, bekopogok. Kijön a kedves kis ápolónő, aki anno' még feltette a készüléket és mondom neki miért jöttem. Pár perc múlva hozza az eredményt és kérdezem tőle, hogy akkor most rögtön menjek-e a doktornőhöz, mert úgy volt megbeszélve. Azt mondja, hát elvileg a doktornő ma sajnos nem rendel valami miatt. Erről persze a beteg szokás szerint nincs tájékoztatva, nem lényeges, hogy sokat utazik, kisétál a város másik végén lévő kórházba, majd jöjjön vissza holnap. Hát ez egyszerűen szuper dolog. Végre örülök, hogy megtudom van-e valami a szívemmel, erre tessék.. kiderül hogy még mindig várjak vele.
De azért történt jó dolog is. Nyáron barátomékkal megyek Görögországba. Jól hangzik. Jó kis kikapcsolódás, meleg, tengerpart. Jó lesz a nyár.